Az Aranka menti Tájegységi Értéktár az észak-bánáti körzeten belül földrajzi, történelmi és néprajzi szempontok alapján egységet alkotó tájegység, az Arankaköz/Aranka mente területén fellelhető kincseket mutatja be a következő szempontok mentén:
Értékeknek/kincseknek az Aranka menti Tájegységi Értéktár Bizottság által kiemelkedő helyi jelentőségűnek nyilvánított javak tekinthetők. Ezek körét, fellelhetőségét, bemutatását az egyediségükre, speciális helyi kötődésükre, jellemzőikre vonatkozó leírására teszünk kísérletet az alábbiakban.
A hármas határ rozsdás ollójában
agonizál a falu,
s görcsei közt emlékezik
az elaknásított határsávra,
amikor a szomszédos Kübekházáról
a harangszó is félve
hangzott át.
S az Újsor ablakait bedeszkázták.
– Határhelyzet –
mondhatnánk.
A famózus kőkarót a harmadik ház
bejáratánál ásták le...
Rajta nemzeti színek alatt
...
Rábé fennállásának 755. évfordulója tiszteletére 2011 őszén a helyi katolikus temetőben alkalmi megemlékezés keretében avatták fel a mintegy három méter magas kopjafát, Recskó Béla zentai fafaragóművész alkotását.
„Azon a vidéken állítottuk fel e kopjafát, ahol hajdanán Oroszlános monostora állt, s amely a kereszténységnek a pogányok felett arato...
A második világégésig Rábén nem volt külön imaház, így aztán az akkor még meglévő helyi iskolában gyűltek össze a hívek, ám ezt az új kormány az 1950-es évek elején megtiltotta. Fél évszázadnyi reményteljes várakozás után 2005 tavaszán végre istentiszteletre és templomszentelőre hívott a harangszó, úgy, hogy azt nem szabadtéri mise keretében tartották... ...
A rábéi Szövetkezeti Otthon, az üzlethelyiséggel együtt 1952-ben épült. Az egykori vegyesbolt helyén egy boltmúzeum került kialakításra, amelybe a valaha vásárolható:
– mindennapi használati tárgyakat
– élelmiszerek tárolóedényeit
– és minden egyebet szeretnénk elhelyezni, amit kapni lehetett egy, az 1930–1990-es években üzemelő vidéki...
A település központjában található Szövetkezeti Otthon épületében került kialakításra az Aranka mente kulturális örökségének, történeti, természeti, és néprajzi kincseinek bemutatása céljából. A galéria látogatói két szerbiai község, Törökkanizsa és Csóka Község területén készített fényképekkel, Rábé és Majdány települések történetével ismer...
Rábén az utolsó háznál állok
És dölyfösen arcul üt Trianon.
Három falura feszült a hályog.
Szívem szerelmét, Rábét siratom.
Vajon Óbébán tudnak-e rólunk,
Beba Veche gondol-e néha ránk?
Tudják-e azt, hogy mi itt halódunk,
Mert mostoha lett az édesanyánk?
...
Az 1920-as trianoni szerződést követő sok-sok évtizednyi várakozás után a bánsági falvak végre megszűntek a világtól elzárt zsáktelepülések lenni: 2019. október 11-én ünnepélyes keretek között átadták rendeltetésének a Rábé–Kübekháza határátkelőhelyet.
A szalagot, mely immár azt a határt jelentette, amely nem elválaszt, hanem összeköt, nemcsak az ...
A magyar–szerb–román hármas országhatáron áll a Triplex Confinium. A fehér színű, lépcsős, három oldalú, a három ország címerével és Trianon dátumával ellátott objektum a békediktátum életbe lépése után épült fel. A határok átjárhatatlanságának a szimbóluma lett, hiszen az új határ mentén egymástól karnyújtásnyira lévő települések közösségeit ...
Kálmány Lajos 1875 és 1910 között 15 településen teljesített egyházi szolgálatot az 1920. június 4. előtt fennálló Csanádi egyházmegyében. Ez idő alatt Egyházaskéren járva ismerte meg Borbély Mihályt, akihez 1913-ban újra visszament, hogy rögzítse teljes meserepertoárját. Ebből a gyűjtésből jelent meg a Hagyományok második kötete, amelynek a Borbély...
A feljegyzések szerint a bécsi-budapesti vonal folytatásaként jelölték ki a Szeged–Temesvár–Orsova vonalat, amelyet a magyar vasúti terv alapján 1848-ban Széchenyi István miniszter ismertetett. Viszont a 48-as események végett ez háttérbe szorult, így később az osztrák vasúti társaság (St E.G.) 1855-ben megbízást kapott ennek a vonalnak a kiépítésére. A munkálat...
Kezdetben egy nádtetejű imaház szolgálta az egyházaskériek egyházi életét. Az imaház előtt egy kereszt és egy harangláb állt. A templom alapkövét 1938. októberében rakták le. Erre így emlékeznek a helyiek: Léderer felesége, ma is látom, hosszú fekete fényes kesztyűben volt, amely egészen a könyökéig ért, fehér papírt helyezett el egy fehér literes üvegbe, ame...
E tréfás történetek az elmúlt évszázad Egyházaskérének lakosai hétköznapi életében hangzottak el, ismétlődtek és variálódtak különböző munkatevékenységek végzése során, italozások, beszélgetések és családi összejövetelek alkalmával. Újabban nosztalgikus visszaemlékezések formájában generációs találkozók, véletlenszerű találkozási alkalmak és min...