Első értékfeltáró kerékpártúrára 2021. augusztus 20-án, célzottan Szent István államalapító királyunk ünnepén került sor, ezzel igyekeztek a szervezők felhívni a vidék magyarságának figyelmét a magyarországi lakossággal való együvé tartozásra. Az ünnep egyebek között azt is lehetővé tette, hogy nagyszámú magyarországi kerékpáros is csatlakozhassunk utunkhoz, továbbá nyári szünet lévén jelentős számú Aranka-menti általános és középiskolás fiatal is csatlakozott hozzánk, így lettünk összesen hatvanan a kerékpártúrán. Mivel nem körtúra volt, és fiatalok bevonásáról van szó – amit elsődleges feladatunknak tartottunk mindvégig, – szükségessé vált a jelentős számú résztvevő kiindulópontra utaztatása, illetve a túra végén hazaszállításuk. Éppen ezért a helyi közlekedési vállalkozók segítségét kérték a szervezők az utazási költségek fedezéséhez. A legtöbben Törökkanizsa és Csóka környékéről csatlakoztak, amellett, hogy az aprófalvak, Majdány, Oroszlámos, Kanizsamonostor stb. fiataljai is velünk tartottak az úton. Szeged környékéről további 6 fő érkezett. Ebédre egyházaskéri tavaszi fokhagymás lángossal láttuk vendégül a résztvevőket a tavaszi fokhagyma vajdasági hazájában, vagyis Egyházaskéren, vacsorára pedig Kanizsamonostoron temesközi birkapöltötet kínáltunk fel, mely a vidék egyik legfontosabb kulináris jellegzetessége és a vajdasági értékpiramis csúcsán, a Vajdasági Magyar Értéktárban található. 

A kerékpártúrát Mészáros Kiss Tibor képzett idegenvezető, történelem és földrajz szakos tanár irányította szerb és magyar nyelvű idegenvezetéssel. Mészáros Kiss Tibor Kanizsamonostoron született. Alapfokú tanulmányait Feketetón és Csókán végezte. Szabadkán járt gimnáziumba, egyetemi tanulmányait pedig Újvidéken és Szegeden teljesítette. Jelenleg Csókán él. Történelem és földrajz szakos tanár a padéi Szervó Mihály Általános Iskolában, a Rákóczi Szövetség csókai ifjúsági szervezetének elnöke és a Kanizsamonostori Települési Értéktár Bizottság oszlopos tagja.

A túra Rábéról, az ott kialakított kiállítótér elől indult, és Kanizsamonostoron ért véget az esti órákban. A rábéi, magyarmajdányi, oroszlámosi templomok megtekintése mellett megismerhettük a vidék természeti kincseit is, de a területek emlékműveit, épített örökségét is láttuk a helytörténeti kiállítóterek kincsei mellett. Jártunk az akkor még készülő, de már megtekinthető rábéi és egyházaskéri kiállítóterekben, a podlokányi naiv képzőművészeti és helytörténeti gyűjteményben, s végezetül az Aranka mente szimbólumánál is, a Kilenclyukú hídnál, mely utunk végállomását is jelentette. Sajnálatos módon ezzel egy időben a magyarországi résztvevők szembesülhettek a számunkra már megszokottá vált menekültcsoportok jelenlétével és táboraikkal környéken.

A résztvevők számára emlékpólókat nyomtattunk, amelyeket a kerékpártúra alatt isviseltek. Segítőink ugyancsak pólókat kaptak, fontosnak tartottuk ugyanis, hogy mindahányan, akik hozzájárultak rendezvényeink sikerességéhez, ne csak a projekt ideje alatt, hanem még évekig emlékezzenek értékeikre, és büszkeséggel mutassák meg öltözetükben is a helyi identitás alapköveit.

A túra alatt díszvendégeink a magyarországi Baranyából, Vajszló településről érkeztek az Ormánsági Tájegységi Értéktár képviseletében, akiket vendégül láttunk a túra idejére, s szálláslehetőséget is biztosítottunk a számukra.